Zenekari koncert: Prokofjev — 2

Az eseményről

Polgár. Európai. Zongorista." Ezzel a három szóval jellemzi magát Igor Levit, a zenész, aki három koncerten Prokofjev összes zongoraversenyét előadja a Budapesti Fesztiválzenekarral. A The New York Times által "generációjának egyik meghatározó művészeként" jellemzett Levit ezúttal a zeneszerző leghíresebb és egyben leghagyományosabb zongoraversenyének, a háromtételes 3. zongoraversenynek a szólóját játssza. A darabot Prokofjev eredeti héber témákra írt kamara nyitányának zenekari változata vezeti be, a szünet után a történetek kerülnek a középpontba. Prokofjev maga három különböző szvitet komponált Hamupipőke című balettjéből, tisztelegve Csajkovszkij előtt, felborítva a balett tételeinek eredeti sorrendjét, mégis jól bemutatják a három tétel cselekményét. Fischer Iván ezúttal két szvitből választott tételeket Hamupipőke‐interpretációjához.

Prokofjev saját műveihez szinte soha nem használt népzenei vagy más zeneszerzőktől kölcsönzött dallamokat. Éppen ezért ez a héber témára írt nyitány olyan különleges helyet foglal el az életművében, hogy több mint egyszerű stílusgyakorlat. Valódi héber dallamok újragondolása. A darab megírására a zeneszerző 1919‐ben, az Egyesült Államokban kapott megbízást Simeon Bellison klarinétművésztől, aki egy daloskönyvet ajándékozott Prokofjevnek, hogy ihletként szolgáljon. Prokofjev elutasította a felkérést, de aztán mégis beleszeretett a dallamok világába. Az eredetileg klarinétra, vonósnégyesre és zongorára tervezett darabot egyetlen nap alatt felvázolta, majd kevesebb mint két hét alatt véglegesítette. Két témát mutat be és dolgoz fel részletesen, a klezmer világát idézve.

Soha egyetlen zenei ötlet sem vész el, csak átalakul — mondhatnánk Prokofjev 3. zongoraversenyéről. A zeneszerző mindig lejegyzetelt dallam‐ és gondolattöredékeket, amelyeket végül nem használt fel. Az 1911 és 1918 között készült jegyzeteinek egy részéből és az 1921‐ben komponált új részekből született meg a 3. zongoraverseny. Ez az egyetlen a műfaj öt műve közül, amely a hagyományos háromtételes, gyors‐lassú-gyors formátumot követi. A tételek közel azonos hosszúságúak, tematikailag kiegyensúlyozottak, ugyanakkor tartalmazzák azt a fanyar stílust és lélegzetelállító hangszerelést, amelyről szerzőjük ismert. A dinamikus nyitótételt követően egy öt változatból álló variációs téma következik, amely fényes akkordokkal zárul a zongorista számára kihívást jelentő fináléban.

Üvegcipő, tökös hintó, éjfélt ütő óráról kiugró törpék — Prokofjev Hamupipőke című műve mégis a világháború legsötétebb éveiben, 1940 és 1944 között készült. A darabot csak a háború befejezése után, 1945‐ben mutatták be Moszkvában. A zeneszerző zenekari szviteket írt a balettből, de ezek nem korlátozódtak arra, hogy egyszerűen egymás mellé rendezte az eredeti partitúra különböző kiválasztott számait: transzponálta, bővítette és megváltoztatta a sorrendjüket. Az első két szvit szinte csak az első két felvonás zenéjét tartalmazza, amelyeket a bál végével zárnak. A harmadikban a herceg végül megkeresi Hamupipőkét.