Zenekari koncert: Mahler

Az eseményről

Mendelssohn világhírű hegedűversenye és Mahler egyik legpozitívabb és talán legnépszerűbb szimfóniája szerepel a Budapesti Fesztiválzenekar 2025-ös első koncertjének műsorán a Müpában. A versenymű szólistája, Renaud Capuçon 1737‐es Guarnieri hegedűjével osztja meg a darab mély és árnyalt hangjait, miközben megmutatja azt a virtuozitást, amely a közönség és a kritikusok kedvencévé teszi. A művet, amely egy kihívást jelentő nyitótételből, egy lírai áriából és egy Szentivánéji álmot idéző fináléból áll, "a szimfonikus világ hét csodájának egyike" követi, ahogyan egykor Mahler ötödik művét nevezték, miután 1904‐ben Kölnben bemutatták. Az Adagietto, amely a Halál Velencében című filmadaptációban önállóan is szárnyra kapott, a BFZ legelső, 1983‐as koncertjén ráadásként hangzott el. A Magyar Mahler Társaságot alapító Fischer Iván azóta is kiemelt figyelmet fordít a zeneszerző műveinek bemutatására.

A tizenhárom évesen komponált hegedűverseny után — korához képest nem rosszul! — Mendelssohn csak több mint másfél évtized elteltével tért vissza a műfajhoz. Munkáját más projektek és betegségek akadályozták, és csak hat évvel később, 1845‐ben fejezte be a művet. Annak ellenére, hogy maga is kiváló hegedűművész volt, a zeneszerző a technikai kérdésekben végig hegedűművész barátja, Ferdinand David segítségére támaszkodott, akinek végül a darabot dedikálta. Az eredmény Mendelssohn utolsó nagy zenekari műve lett: egy egyszerűen felépített, mégis alaposan újító hegedűverseny. Zenekari bevezető helyett a szólista indítja az első tétel elejét, és a virtuóz kadencia is korábban következik, mint ahogy azt a tétel formája sugallná. Nemcsak a hegedűművész türelmetlen ebben a darabban: a három tétel, tematikusan is egymáshoz kapcsolódik, és harmonikus összefüggésekkel, szünetek nélkül, zökkenőmentesen áramlik. A lassú, a Dalok szavak nélkül világát idéző tétel után a darab egy örömteli fináléval zárul, amelyet trombiták fanfárja vezet be.

A műsorfüzet leírásában Mahler V. szimfóniájának skálájának feltüntetése kissé félrevezető, hiszen a sötét cisz‐mollban kezdődő darab a zárótételben egy fényesen ragyogó D‐dúr hangnemben zárul. Nemcsak a megvilágosodásról van szó, hanem felemelkedésről is, a szó szó szoros és átvitt értelmében egyaránt: az öt tételből álló mű a halálból a fénybe való átmenetet írja le. Korábbi szimfóniáival ellentétben a zeneszerző nem alkalmaz kórusrészt vagy kórusművet a darabhoz. A tisztán hangszeres mű 1902‐ben, Mahler egyik legtermékenyebb korszakában keletkezett, nagyjából akkor, amikor feleségül vette Alma Schindlert. Bár nem tartalmaz címeket, a partitúrában leírt utasítások nagyon is konkrétak. A valószínűleg nulladik tételként értelmezett gyászinduló — amely Beethoven 5. tételét idézi — "kimért tempóban" és "szigorúan" adandó elő. Ezután a második tétel, amely a darab első részét zárja le, "viharosan zúgó" leírást kap. Bár ez a tétel a D‐dúr felcsillanását is tartalmazza, mélyen szomorú hangon zárul. Az "erős" középső tétel a ländler‐t egyszerre teszi kellemes tánccá és kísérteties látomássá. A harmadik rész egy szerelmi vallomás Almának, amely a világszerte ismert "nagyon lassú" és "bensőséges" adagiettóval kezdődik, amely a vonósokra és egy hárfára van hangszerelve, majd a "játékos" és "friss" rondófinálé következik, amely azonnal, szünet nélkül robban.