Haydn‐Mozart — 1

Az eseményről

Csatlakozzon Takács‐Nagy Gáborhoz a Haydn‐Mozart sorozat következő részében, amely a két nagy bécsi zeneszerző szimfóniáit és versenyműveit mutatja be. Szólista Bereczky Dávid kürtön.

Takács‐Nagy Gábor Haydn‐Mozart sorozatának következő része következik! Szerencsénkre a két nagy bécsi klasszikus zeneszerző szimfonikus életműve elég bőséges ahhoz, hogy a karmestert folyamatosan inspirálja. A "fantasztikus pozitív életenergia és vitalitás" kimeríthetetlenné teszi a két zeneszerző művészetét, sőt a karmester lelki gyógyírként tekint zenéjükre. A koncertet Haydn első párizsi szimfóniája zárja, amely megnyitotta előtte a nemzetközi siker kapuját, valamint Mozart szimfonikus termésének egyik csúcspontja, a "nagy" 40. g‐moll szimfónia. Közben Mozart (vadász)kürtversenyét hallhatjuk Bereczky Dávid szólistával. A muzsikus 2001 óta tagja a Budapesti Fesztiválzenekarnak, és szólistaként számos darab élén állt.

1785‐ben Haydn megbízást kapott hat szimfónia komponálására az újonnan alakult párizsi Concert de la Loge Olympique hangversenytársaság számára. A francia zenei élet újjáéledése ideális volt a zeneszerző számára: végre nagyobb léptékben gondolkodhatott, mint amit Esterházy gróf udvarában megengedtek neki. A 87. szimfónia volt az első, amely elkészült az érett korszakát bevezető hat szimfónia közül. Lassú bevezetés helyett a nyitótétel azonnal megadja a mű ujjongó hangulatát. Az álmodozó adagióban a fuvola, a fagott és az oboa kerül a középpontba. Ez utóbbi a temperamentumos menüett játékos és meghitt triójában is szólót játszik. A darab fantáziadús, fáradhatatlanul energikus, vidám fináléval zárul.

Mozart salzburgi barátja, Joseph Leutgeb 1777‐ben Bécsbe költözött. Amikor Mozart négy évvel később csatlakozott a virtuóz kürtművészhez, első bécsi kompozícióját Leutgebnek ajánlotta. A következő években Mozart négy kürtversenyt és egy kvartettet írt barátjának. Különféle megjegyzésekkel és megjegyzésekkel szórakoztatta (vagy irritálta) Leutgebet. A 4. kürtverseny kéziratát például négy különböző színű tintával írta, talán a dinamika kódjaként. A darab hivatalosan "vadászkürtre" íródott, ami a korban használt természetes kürtre utal, de virtuóz passzusai még a modern hangszerekkel játszókat is kihívás elé állítják. Az első és a harmadik tételben a kihívást a kromatikus hangzás és a díszítések jelentik, míg a dallamos romantikában a lírai hangzás okoz nehézséget — és örömet.

Alig két évvel később, 1788 nyarán Mozart megkomponálta utolsó három szimfóniáját. Az Esz‐dúr, a "nagy" g‐moll és a "Jupiter" szimfónia együtt látszólag összefüggő egészet alkotnak, ahol a játékos nyitányt és a fenséges finálét drámai szakasz köti össze: a zeneszerző számára ritka moll hangnemben játszott darab. A Schumann számára "görög könnyedséget" sugárzó darabot ma tragikus hangvételűnek érzékeljük. A nyitótétel hangos figyelemfelhívás helyett csendes izgalommal és nyugtalansággal indul. A folyamatos vallatás végül a Don Giovannit idéző szakadékba torkollik. A kissé vigasztaló lassú tétel sóhajait követően egy lendületes menüett következik, amelyet egy vad kürtöktől visszhangzó finálé követ: olykor hátborzongató, de végül sugárzó.