Budapesti Fesztiválzenekar: Haydn‐Mozart — 3

Az eseményről

Merüljön el a budapesti Zeneakadémia lélegzetelállító koncertközpontjának lenyűgöző építészetében, és élvezze a klasszikus zene iránti megértést felébresztő koncertet.

A BFZ áprilisi Haydn‐Mozart koncertje pompás párja a márciusi programnak. Az est Haydn egyik elismert párizsi szimfóniájával kezdődik, majd Mozart egyik legkedveltebb zongoraversenyével folytatódik. A koncert második felében a közönség egy másik Mozart‐mesterművet hallgathat meg, amelynek hangszerelésében egyedülálló módon a posztkürt is szerepet kap. Dmitry Shishkin, a Le Temps által "magával ragadónak" nevezett, harmincas évei elején járó orosz zongoraművész fogja megtisztelni a zongoraszólamot. A 16. Nemzetközi Csajkovszkij‐versenyen második helyezéssel és a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen első helyezéssel büszkélkedő Shishkin Evgeny Kissin ajánlásával érkezik, aki az őszinte elkötelezettség és a veleszületett művészi tehetség ötvözeteként ünnepli őt. Az est karmestere Takács‐Nagy Gábor, a mindkét zeneszerzőt jól ismerő maestro lesz.

Az 1780‐as évekre Haydn hírneve Franciaországban is megugrott, és a Concert de la Loge Olympique, a híres párizsi szabadkőműves koncert társaság hat szimfónia megrendelésére indította. Haydn két éven belül leszállította ezeket a műveket, és azonnali elismerést aratott. Ezek közül a D‐dúr szimfónia kiemelkedik pazar hangszerelésével, amely a hagyományos együttesbe trombitákat és timpanonokat is beépített. Az elmélkedő bevezetést követően az első tétel egy olyan témával bontakozik ki, amely mintha keresné a hangját. A szimfónia ezután egy szabad tempójú capriccio, egy kecses menüett és egy visszatérő motívumokat visszhangzó fináléval zárul.

A d‐moll különleges visszhangot kelt Mozart repertoárjában, hiszen a Requiem, a Don Giovanni egyes részeinek és az 1785-ös zongoraversenyének választott hangnemét is ő választotta. Míg a 19. században számos kompozíciója alulértékelté vált, ez a versenymű kedvelt kivétel lett, még Beethoven is elismerően nyilatkozott róla. Figyelemre méltó, hogy Mozart mindössze egy nappal a bemutató előtt fejezte be ezt a remekművet. A grandiózus bemutatkozás helyett a darab inkább misztikus emelkedéssel, a zongora visszafogott, szinte tétova belépésével tárul elénk. A lassú tétel nyugalma közepette drámai vihar kerekedik, amely a napsütötte D‐dúr fináléban csúcsosodik ki.

A többtételes klasszikusok menüettjei általában kiszámíthatóak — könnyűek, egyszerűek és szerények. Mozart 1779‐es D‐dúr szerenádját azonban érdekes módon egy menüett tétel katapultálja a hírnév felé. Ez a héttételes kompozíció a megható lassú nyitánytól a lendületes következő részig tartó utazásra viszi a közönséget. A következő tételpárt a fuvolák, oboák és fagottok vezetik koncertszerű bemutatókkal, mielőtt belemerülnének a darab legborongósabb zenéjébe, megalapozva ezzel a híres menüettet, amelyet a posztkürt emel ki.