Budapesti Fesztiválzenekar: Haydn‐Mozart — 2

Az eseményről

Merüljön el a budapesti Zeneakadémia lélegzetelállító koncertközpontjának lenyűgöző építészetében, és élvezze a klasszikus zene iránti megértést felébresztő koncertet.

Takács‐Nagy arról beszél, hogy a két zeneszerzőből sugárzó pozitív energia és életerő már fiatal kora óta vonzotta őt műveikhez. A nagyra becsült karmester egyfajta lelki táplálékként tekint kompozícióikra. Az évek során a BFZ koncertjeinek sorozata megnyugvást és felüdülést jelentett. Ezen a koncerten Haydn szimfóniája, amelyet Marie Antoinette királynő is nagy becsben tartott, Mozart híres hegedűversenye mellett szólal meg, amely elég terjedelmes ahhoz, hogy egy egész koncertrészletet felöleljen. Ebben a szegmensben egy későbbi szimfónia és egy hegedűverseny is szerepel. Az est középpontjában az orosz‐ukrán származású belga hegedűművész, Marc Bouchkov áll. Hangszerén az emberi hangot tükröző intimitással játszik. A Neue Zürcher Zeitung kritikusa így méltatta: "Kétségtelenül: kivételes tehetség."

Míg Haydn az Esterházy‐udvar szolgálatában állt, az 1780‐as évekre nemzetközi hírneve szárnyalt. 1784‐ben d'Ogny gróf hat szimfóniát rendelt egy alakulóban lévő párizsi szabadkőműves páholy zenekara számára. Ezek a párizsi szimfóniák meghódították a francia közönség szívét, és azonnal diadalmaskodtak. A B‐dúr szimfónia egy francia nyitány kadenciáit visszhangzó impozáns bevezetéssel kezdődik. Az ezt követő tétel bonyolultan egy egyedi motívum körül forog, a lassú tétel pedig elegánsan kibontakozik egy korabeli francia ballada ritmusára. Ezután egy lendületes menüett következik, amely egy rondóhoz vezet, amely méltóságteljesen zárja a kompozíciót.

Mozart öt hegedűversenyének megkomponálására vonatkozó időhatárát egykor kizárólag 1775‐nek hitték. A mai felfogás szerint az első kettő megelőzi a többit, ami megvilágítja a 3. szám kiforrott lényegét. Ez a bensőséges tonalitással átitatott versenymű operai elemeket is tartalmaz. Nevezetesen a nyitódallam, amelyet Mozart "A pásztorkirály" című operájából kölcsönzött, időnként zenekari szakaszokkal tarkított, a hangverseny hangulatát megalapozó részekkel. Ez a tétel egyedülálló módon egy másik hangszernek, az oboának is központi szólót enged, különösen a finálé felé. A versenymű szíve szerenádszerű dallamokat áraszt, megható pillanatokkal megszakítva. A befejező szakasz, amelyet gyakran Strasbourg‐táncnak neveznek, egy menüett szellemét idézi.

Érdekes módon 1774 és 1778 között Mozart a szimfóniákról áttérve öt szerenádot írt. A D‐dúr kompozíció, amelyet valószínűleg a salzburgi egyetem 1775 augusztusában tartott diplomaosztó ünnepségére szánt, hét tételében jelentős részt szán a szólóhegedűnek. Ezek közül kettőt Mozart később hegedűversennyé alakított át, míg a maradék négyet szimfóniává formálta át. Ez a kettős menüetteket tartalmazó zenemű lemond a konvencionálisan lassú tételekről. A finálé, amely 2/4‐es és 3/8‐os szakaszok váltakozásából álló faliszőnyeg, dinamikus ritmusával magával ragadja a hallgatót.