Budapesti Fesztiválzenekar: Haydn‐Mozart — 1

Az eseményről

Merüljön el a budapesti Zeneakadémia lélegzetelállító koncertközpontjának lenyűgöző építészetében, és élvezze a klasszikus zene iránti megértését felébresztő koncertet.

Osztrák zene osztrák karmester és szólista előadásában olyan, mintha egyenesen egy osztrák cipésznél vásárolna cipőt. Haydn és Mozart hatalmas és időtálló gyűjteménye sosem merül ki, így a BFZ sorozatában folyamatosan új szimfóniák és versenyművek kerülnek be a műsorba. Ezúttal Gérard Korsten veszi át a stafétabotot, akinek dinamizmusát a Telegraph újságírója egy vívó gyors mozdulataihoz hasonlította. A zenekar zökkenőmentesen alkalmazkodik a tempójához.

A koncert a tizenhat éves Mozart szimfóniájával, majd egy akkoriban még nem mindennapi csellóversennyel folytatódik. Haydn művének középpontjában a perzsa gyökerekkel rendelkező csellista, Kian Soltani áll. A Washington Post kritikusa egyszer azt írta róla: "a zenekar úgy követi őt, mintha egy gyertya vezetné a fénymenetet". A szünet után a közönség Haydn játékos szimfóniáját hallhatja, amely Mozart átalakított szerenádjában csúcsosodik ki.

Olasz tartózkodása alatt Mozart számos helyi zenei ízt szívott magába. Salzburgba visszatérve azonban elkezdte saját stílusának finomítását. Ebből az időszakból született meg a 16. szimfóniája. Az első tétel, amely a C. Ph. E. Bachot idézi, azonnal magával ragadja a hallgatót egy hármashangzatos témával, amely játékosan változtatja meg a ritmikai elvárásokat. Ezt követi a csak vonósok által játszott lassú gavotte, és a darab egy elegáns, mégis lendületes rondóval zárul.

Haydn, bár nem volt előadóművészi virtuóz, veleszületett hangszerismerettel rendelkezett. Elég meghallgatni a D‐dúr csellóversenyt, hogy ezt felismerjük. A szólista a hangszer teljes hangterjedelmét bejárja, kettősfogásokat, oktávokat és gyors fogólapát-áthajlásokat alkalmazva. A "nyugodt" jellemzi legjobban ezt a darabot. Haydn nagyvonalúan osztja el a témákat, lehetővé téve az introspektív pillanatokat a lassú tételben és a finálét, amely egyszerre rusztikus és virtuóz.

Haydn vonzódása a játékos árnyalatokhoz számos szimfóniájában nyilvánvaló. C‐dúr szimfóniájában a tréfa a szerkezetben rejlik: a zárótétel két szakasza olyan, mintha két mini szonáta lenne. Ez a finom vidámság talán csak a tapasztalt hallgató számára érzékelhető, úgy tűnik, Haydn saját magát szórakoztatta. Figyelemre méltó pillanatok közé tartozik a trombitát és a hegedűt kiemelő menüett elegáns tánca, a lassú tétel Mozart‐szerű gyengédsége és a pezsgő, rézfúvósok által működtetett bevezetés.

Mozart a nyüzsgő bécsi időszak közepén hírt kapott apjától: a Haffner családot nemesíteni készülnek, és az ő zenéjével kívánnak megemlékezni az alkalomról, emlékeztetve a hat évvel korábban számukra komponált esküvői szerenádjára. Ezt a szerenádot Mozart hónapokkal később szimfóniává alakította át, néhány tételt elhagyva. Szerenádként való eredete nyilvánvaló — a drámamentes nyitánytól a "minél gyorsabb" előadásra buzdító, lendületes fináléig.