Budapesti Fesztiválzenekar: Brahms — 2

Az eseményről

Merüljön el Budapest lélegzetelállító Művészetek Palotájának lenyűgöző építészeti környezetében, és élvezze a klasszikus zene iránti megértését felébresztő koncertet.

A februári előadás után a BFZ májusban Brahms Magyar táncok című művének két további darabjával, egy lebilincselő versenyművel és egy olyan szimfóniával kápráztat el, amely mélyen a zenei kifejezés szívébe merül. A sorozat zárótánca, amely egyben az egyik legdallamosabb is, minden egyes szegmensnek megadják az alaphangot. Az előadás Brahms e‐moll szimfóniájával zárul, amely a középkortól a romantikáig tartó zenei utazás. A szünetet megelőző darab, amelyet eredetileg ötödik szimfóniának szántak, kettős versenyművé alakult át. A hegedű hipnotikus hangjai az 1693‐as Stradivari hegedűből származnak, amelyet Veronika Eberle játszik, és amelynek hangja a Bachtrack kritikusa szerint "olyan, mintha egy napsugár hatolna át a felhőkön". Vele osztozik a színpadon a legendás és sokoldalú Steven Isserlis, a Gramophone Hall of Fame tagjaként beiktatott Steven Isserlis, akit csellistaként, íróként, zenei úttörőként és lelkes rajongóként egyaránt ünnepelnek.

Brahms huszonegy Magyar tánca műveinek koronaékszere. Reményi Ede, a zeneszerző hegedűművész társa ismertette meg a magyar városi cigányzene varázslatos dallamaival, különösen a csárdás és a verbunkos műfajával. Brahms zongoraduókra írt feldolgozásai zenekari előadásban váltak ikonikussá. A lendületes 21. Magyar tánc, amelyet gyors ritmusa, bonyolult díszítései és a fuvola dominanciája jellemez, a szakértő népi blockflöte‐előadások képeit idézi. A 14. tánc azon ritka darabok egyikeként tűnik ki, ahol Brahms eredeti dallamot alkotott, és egy lassú, kecses számot hozott létre, amely a palotás, a hagyományos magyar udvari tánc eleganciáját idézi.

Egy Clara Schumannhoz írt levelében Brahms viccesen megjegyezte: "Megfogott a gondolat, hogy hegedű- és csellóversenyt kellene alkotnom". Ez a kettősverseny olajágként szolgált Joseph Joachimnak, javítva feszült barátságukat Joachim és felesége, Amalie vitatott válása után — egy olyan vita, amelyben Brahms Amalie pártjára állt. Ebben a kompozícióban a Brahmsot és Joachimot képviselő cselló- és hegedűszóló harmóniát talál zenei beszélgetésükben, tükrözve a valós életben történt megbékélésüket. Míg mindkét hangszer szólóban tündököl, duettjeik a közönséget is lenyűgözik, különösen akkor, amikor unisono játszanak. Egy terjedelmes bevezető és lassú tétel után a darab könnyedebb hangnemben zárul.

Brahms 4. szimfóniájának súlyos hangvételével kapcsolatos aggodalmaival ellentétben a mű az ő irányításával való bemutatóját dicséret övezte, és két részlete ráadásszámokat kapott a meiningeni zenekarral. A szimfónia egy egymásba fonódó ritmikus dallammal és egy egyszerű témával kezdődik, majd egyre bonyolultabbá válik. A klasszikus szonátaformát követve a középkori fríg tónusú lassú tételben sokak szerint Brahms legszebb dallamát mutatja be. Brahms a scherzóban mutatja meg szellemességét, a vidám hangulatot egy triangulum finom csengésével emeli ki. A barokk chaconne stílusban megalkotott finálé bonyolult variációkkal rétegződik egy Bach‐basszus dallamára, ami a szimfóniát megrendítő lezáráshoz vezeti.