Grigory Sokolov a Teatro de la Maestranza színházban

Az eseményről

Az a cím, amelyet Janos Starker csellóművész Georg Solti karmesternek adott, Grigory Sokolovra is alkalmazható: a globális energiaválságra adott válasz. És nem azért, mert szólóestjei szenzációhajhászok vagy hivalkodóak lennének. Éppen ellenkezőleg. Akik már részt vettek ilyen koncerten, azok ismerik azt a mély koncentrációval teli légkört, amelyben minden koncert lezajlik, akár egy liturgia vagy rituálé. És éppen ez a mély tiszteletérzet, amelyet a szólista és a közönség egyaránt oszt, olyan hatalmas és intenzív energiát generál és koncentrál a koncertteremben, amely akár a fosszilis tüzelőanyagok alternatívájaként is szolgálhatna.

Ehhez jön még a fellépéseit megelőző, szinte lázas várakozás, valamint egy olyan zenész diszkréciója, aki ebben az önreklámra hajlamos korban a médiában való megjelenését a minimumra korlátozza. Művészi alkotása a zongoránál nyer formát, olyan zenei utazásokon keresztül, amelyeket a kifejezőerő mélysége, a hang abszolút uralma, a hangszer zenekari dimenziója és a részletek iránti rendkívüli figyelem jellemez. Sokolov a kottát szolgálja, míg mások úgy tűnik, saját céljaikra használják azt.

Az előadó őszinteségéből fakad egyfajta művészi igazság, amely visszatér a Teatro de la Maestranza‐ba az egyik olyan ritka alkalommal, amikor közvetlen közösség alakul ki a zenével.