Gran Teatre del Liceu: Dudamel vezényli a „Szeherezádét”

Az eseményről

Lépjen be a klasszikus zene varázslatos világába, amikor Gustavo Dudamel, a neves karmester Rimszkij‐Korszakov „Szeherezádé” című művének életre kelti a rangos Gran Teatre del Liceu színpadán.

Az „Ezer és egy éjszaka” – az iszlám aranykorában arab nyelven összegyűjtött keleti középkori mesékből álló legenda – tökéletes metafora a történetmesélésre, mint az ellenállás egyik formájára. Ugyanezzel a lendülettel alkotta meg Rimszkij‐Korszakov a „Szeherezádét”, egy szimfonikus költeményt, amelyben a zene olyan hanggá válik, amely ravaszsággal és fényességgel száll szembe a sötétséggel.
Dudamel karmester vezénylete alatt a zenekar egymást követő hullámok szövedékévé válik: a szólóhegedű érzékisége, a fafúvósok ünnepélyessége, a zenekari domborzat, amely elképzelt kikötőket idéz fel, kitörő viharokat és oázisokat, amelyek káprázatként nyílnak meg.
Ez az előadás még intenzívebbé válik Shirin Neshat filmjének köszönhetően, akinek művészi munkássága a száműzetést, az identitást és a csendet esztétikai anyaggá alakítja át. Képei nem illusztrálják a zenét, hanem párbeszédet folytatnak vele: az árnyékokból előbukkanó arcok, a fehér lapokként lélegző sivatagok, a bőrt átszövő írások, valamint egy olyan nőiesség, amely egyszerre sugároz erőt és sebezhetőséget. Neshat olyan vizuális világot teremt, amelyben Scheherazade nem mitikus alak, hanem egy kortárs hang, aki visszaszerezte a mesemondás erejét egy széttöredezett világban.
Ebben a találkozásban, amely a Gran Teatre del Liceu és a New York‐i Filharmonikusok koprodukciója, a zene és a kép ugyanazon folyó két partjává válnak. Dudamel szinte filmes plaszticitással formálja a hangzási diskurzust, míg Neshat olyan költészetet sző, amelyben a test, a tekintet és a sivatag egy ma is tartó küzdelem metaforáivá válnak.
Így a Scheherazade nem orientalista egzotikumként, hanem a történetmesélés erejéről szóló elmélkedésként rezeg: az a szál, amely bizonytalan időkben összetart minket, az a hang, amely addig él, amíg valaki hallgatja. Felhívás arra, hogy emlékezzünk: a szépség – ha igazsággal párosul – még mindig megmenthet minket.